
Üzleti lehetőség, befektetés |
|
Albániát kevéssé érinti a globális válság: még az idei évre is legalább 3 százalékos gazdasági növekedéssel számol az ország , a tavalyi 6 százalékos bővülés után. Albánia pénzügyi rendszere egyelőre gyengén integrálódott a nemzetközi rendszerbe, emiatt lesz képest növekedésre az ország - közölte az albán gazdasági miniszter. Genc Ruli azt reméli, hogy a külföldi befektetők érdeklődése Albánia iránt az idén is megmarad. Tavaly előzetes becslés szerint 25 százalékkal 650 millió euróra nőttek a külföldi közvetlen tőkebefektetések. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) optimistább a minisztrnél, idei évre 4 százalékos növekedést vár Albániában, a korábban 5 százalékos ütemmel szemben. Tavaly 5,5 százalékos, 2007-ben 6 százalékos, 2006-ban 6,1 százalékos volt a GDP bővülése. Albánia még az Európai Tanács e félévben soros cseh elnöksége alatt be akarja nyújtani csatlakozási kérelmét. Magyarország nagyra tartja Albániának a nyugat-balkáni stabilitás megőrzésében játszott szerepét - jelentette ki a magyar külügyminiszter kedden Budapesten albán hivatali partnerével, Lulzim Bashával folytatott tárgyalása után. Albánia komoly lépéseket tett azért, hogy közeledjen az Európai Unióhoz, s hamarosan csatlakozási kérelmét is benyújtja az integrációs szervezethez - mondta Göncz Kinga. Lulzim Basha szerint az Európai Tanács soros cseh elnökségével jelenleg is folyó tárgyalásoktól függ, hogy országa mikor kezdheti meg a csatlakozási tárgyalásokat. Hangsúlyozta, hogy Albánia nagyon kemény reformokba vágott bele az EU-csatlakozás elérése érdekében, s feltett szándéka továbbvinni ezeket. A két külügyminiszter tárgyalt arról, Magyarország milyen konkrét segítséget tud nyújtani Albánia EU-csatlakozásához, tapasztalatainak megosztásával. Az albán külügyminiszter kifejtette, Albánia nagyon hálás Magyarországnak azért, hogy a magyar parlament elsőként ratifikálta az ország NATO-csatlakozásáról aláírt jegyzőkönyvet, és hogy elismerte Koszovó függetlenségét. Kijelentette, hogy Albánia tárt karokkal várja a magyar befektetőket, többek között a turizmus területén. Göncz Kinga szerint bőven van lehetőség a magyar-albán gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, hiszen meglehetősen alacsony a kétoldalú kereskedelem volumene. Albániában a világgazdasági válság ellenére is növekszik a bruttó hazai termék mértéke. A két külügyminiszter jelenlétében Süveges-Szabó László, az ITD Hungary befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség üzletfejlesztési igazgatója és Gramoz Dudushi, a tiranai kereskedelmi kamara vezetője együttműködési megállapodást írt alá. Göncz Kinga elmondta, hogy az Eximbank hitelei felhasználhatók lesznek albániai magyar befektetésekhez. |
Hírek, aktualitások
Kiemelt ajánlatunk! |
|
Most a Popnroll.hu-n kedvezményes áron juthat roll up-hoz, bannerekhez, zászlókhoz és egyéb kiállítási kiegészítőhöz. |
Líbia |
|
Nemzetközi Gépipari Kiállítás, Tripoli 2012.június 4-7. 2012.június 4-7. |
Szerbia |
|
2012. Május 12-18. Szabadkai Regionális és Nemzetközi Gazdasági Vásár 2012. Június 6-9. |




.jpg)

