Külkereskedelmi engedélyezési rendszer, kereskedelmi minták és ideiglenes import szabályozása
A külkereskedelemről szóló törvény (6. cikk) biztosítja, hogy Bosznia-Hercegovina árubehozatala akármilyen mennyiségi korlátozás és hasonló hatású intézkedések alól felszabadul. A törvény szabályozza az áru és szolgáltatás behozatal (kivétel) általános szegmenseit az emberi, állati, növényi egészségügyi, környezet, nemzeti kultúra, történelmi és archeológiai kincsek valamint, a közerkölcsiség megvédése céljából. A behozott termékeknek meg kell felelniük az előírt technikai és minőségi szabványoknak, hogy forgalomba lehessen hozni Bosznia-Hercegovina területén.
Bosznia-Hercegovina és az Európai Unió közötti kereskedelmi kapcsolatok új fázisba fognak kerülni miután Bosznia-Hercegovina aláírja a Stabilizációs és Társulási Megállapodást. Az elmúlt év decemberében befejeződött technikai jellegű tárgyalások utolsó körén az összes eddig nyitott kérdést sikerült lezárni, elsősorban az áru szabad mozgásának kérdését, illetve a vám koncessziókat. Az általános élelmiszeripari termékekkel a cukorral a borral kapcsolatban megállapodást kötöttek.
A Világ Kereskedelmi Szervezet (WTO) szabályait tiszteletben tartva a kereskedelem liberalizálásához hat éves átmeneti időszakot tűztek ki.
A CEFTA-ról szóló szerződés jó előkészítésként szolgál a Stabilizációs és Társulási
Megállapodás aláírásához. Egy pár különleges termék kivételével az EU megnyitja piacát
az összes olyan bosznia-hercegovinai termék számára, amely megfelel az EU által megkövetelt minőségi színvonalnak.
Ideiglenes import: A külkereskedelemi politikáról szóló törvény határozza meg az ideiglenes áru behozatalát Bosznia-Hercegovina vám területére. E rendszer értelmében a Bosznia-Hercegovinába hozott áru teljes egészében vagy részben lehet vámmentes, de az árut nem lehet másra felhasználni, ez aló kivétel amennyiben nem veszít az értékéből. Madárinfluenza: A BiH Minisztertanács 2006. május 4-én határozatot hozott a baromfi és baromfitermékek 35 országból való behozatalának tilalmáról. Részleges tilalom vonatkozik Magyarországra, mely szerint a tilalom csak azokról a területekről való behozatalra vonatkozik, ahol madárinfluenza megbetegedéseket észleltek.
Speciális vámszabályok, vámtarifák elektronikus elérhetősége
Bosznia és Hercegovinában a külkereskedelmet a külkereskedelmi törvény szabályozza.
Külkereskedelemről szóló törvény 6. cikk 2. bekezdése szerint a közbiztonság, az emberi egészség és élet megvédése céljából az alábbi áruk behozatala korlátozott:
- hét évnél idősebb személygépkocsik,
- tíz évnél idősebb tehergépkocsi,
- tíz évnél idősebb buszok,
- tíz évnél idősebb tehergépkocsiknál használó utánfutók,
- használt autógumik,
Külkereskedelemről szóló törvény értelmében Bosznia-Hercegovina megtartja a jogot arra, hogy az import és az export mennyiségi korlátozásait elrendelje, a GATT 1994 XI és XII cikk előírásai szerint, valamint WTO Védelmi Intézkedésekről szóló Egyezmény előírásának megfelelően.
A belső piac védelme érdekében egyes árufajtákra importkvóta rendszer van érvényben.
Vámtarifák alapján Bosznia-Hercegovinában általában 0%, 5%, 10%, 15% a fizetendő vámdíj.
Bosznia-Hercegovina Adó Hivatala
Uprava za Indirektno Oporezivanje Bosne i Hercegovine Indirect Taxation Administration of Bosnia and Herzegovina
Phone: 387-(0)51-335-494 Fax: 387-(0)51-335-101 Bana Lazarevica bb Banja Luka, 78000 http://www.uino.gov.ba/
A Bosznia-Hercegovina vámtarifák elektronikus elérhetősége:
http://www.uino.gov.ba/download/Dokumenti/Dokumenti/bos/Carina/Carinska_tarifa _BiH.pdf
Magyar exportot kísérő okmányok (helyi követelmények szerint)
Az áru bejelentési időpontjától a forgalomba való helyezésig az importőr köteles a Piaci Felügyelettől a minőségről szóló, valamint az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Felügyeletétől egészségügyi szavatosságról szóló igazolásokat beszerezni.
A termékfajtától függ, hogy milyen igazolást, bizonyítványt kell beszerezni: élelmiszer, textil és bizonyos termékek esetén szükséges az áru származási bizonyítványa.
Nemzeti szabványok, forgalomba hozatali engedélyek, az azokat kiadó intézmények (pl. elektronikus cikkek, fogyasztási és élelmiszeripari cikkek)
A külkereskedelemről szóló törvény (7. cikk) előírja, hogy a behozott árunak meg kell felelnie a szabványok, technikai és minőségi mértékadónak, amely előírt vagy elismert előfeltétele az áru Bosznia-Hercegovina forgalomba helyezéséhez és használatához. Ha címkézni kell az árut, akkor a címkén fel kell tüntetni a termék nevét, a gyártó, vagy az importőr teljes címét, a nettó súlyt/mennyiséget, az összetevőket, a tárolás módját, és a vásárlói figyelmeztetéseket.
Technikailag bonyolultabb termékeknél a használati utasítást, a gyártói figyelmeztetést, az engedélyszámokat, a garancia adatait, a jótállás időtartamát, és más fontos adatokat is mellékelni kell. A címkét, és egyéb információkat a vámkezelés előtt, az ország nyelvén kell feltüntetni, illetve mellékelni.
A hazai és a behozott árura egyforma szabályozások és szabványok alkalmazhatóak a származó országra való tekintet nélkül.
Technikai szabályozásokat és szabványokat 2001/2002-ben elfogadott új törvény- csomaggal hozták létre a Bosznia-Hercegovina Szabványosítási, Mérési és Szellemi Tulajdon Intézet létrehozásáról szóló törvényt, az Akkreditálásról szóló Törvényt, Bosznia-Hercegovina Akkreditálási Intézet létrehozásáról szóló törvényt, a Mértékegységekről szóló törvény, a Szabványosítási és Mérésről szóló Törvényt.
Ezeket a törvényeket az Európai Bizottság szakértői közreműködésével dolgozták ki, így ezek összhangban vannak az Európai szabályozásokkal és WTO rendelkezéseivel. A törvények alapján két intézmény létesült: Bosznia-Hercegovina Szabványügyi, Mérési és Szellemi Tulajdon Intézet és a Bosznia-Hercegovina Akkreditálási Intézet. Ezek mellett
az entitási intézmények működését egyeztetni kell az újonnan létrehozott törvényekkel.
B-H a 11.183 Jugoszláv JUS szabványt és jogszabályt megörökölte. Jelenleg mintegy 10.391 JUS szabvány van érvényben.
Az Intézetek feladata a megörökölt szabványok harmonizálása a nemzetközi szabványokkal és jogszabályokkal.
B-H szabványok jelölése: BAS Szabvány B-H az alábbi szabványozási nemzetközi szervezetek tagja:
ISO International Organization for Standardization; IEC International Electro-technical Commission; CEN European Committee for Standardization;
CENELEC European Committee for Electro-technical Standardization; ETSI European Telecommunications Standards;
Szabványügyi szervezetek:
Institute for Standards, Metrology and Intellectual Property of Bosnia and Herzegovina - B-H Szabványügyi, Mérési és Szellemi Tulajdon Intézet Hamdije Cemerlica 2/7
71000 Sarajevo Phone: 387-33-652-765 Fax: 387-33-652-757
Szellemi termékek és szerzői jogok védelme
Annak ellenére, hogy a szerzői jog védelmére vonatkozó törvények végrehajtása és módosítása előfeltétele az EU és a WTO tagjelöltséghez Bosznia-Hercegovina Kormánya nem juttatja megfelelően érvényre a szerzői jogokat. Bosznia-Hercegovina nem az aláírója a „Trade-Related Aspects of IPR (TRIPS) agreement” egyezménynek. Bosznia- Hercegovina nem védi kielégítően a szellemi tulajdont, a szerzői jogokat, a szabadalmi jogokat, a márkaneveket, az üzleti titkokat. Az EU-val folytatandó tárgyalások megkezdése érdekében Bosznia-Hercegovina az egyik feltételét teljesítette azzal, hogy létrehozták 2004-ben a Bosznia-Hercegovina Szabványosítási, Mérési, és Szellemi Tulajdon Intézetből egy önálló Szellemi Tulajdon Intézetet.
2002-ben B-H Ipari Tulajdon Törvénye felváltotta az összes korábbi volt Jugoszlávia, valamint Szerb Köztársaság törvényét. 1993-ban B-H tagja lett a World Organization for Intellectual Property (WIPO) szervezetnek.
B-H szerződő fél öt nemzetközi tulajdon egyezményben:
- Paris Convention for the Protection of Industrial Property,
- Madrid Agreement Concerning the International Registration of Marks,
- Nice Agreement on the International Classification of Goods and Services for the Purpose of Registering Marks,
- Locarno Agreement Establishing an International Classification for Industrial Designs, and the Bern Convention for the Protection of Literary and Art Works.
Institute for Standards, Metrology and Intellectual Property of Bosnia and Herzegovina - B-H Szabványügyi, Mérési és Szellemi Tulajdon Intézet Hamdije Cemerlica 2/7
71000 Sarajevo Phone: 387-33-652-765 Fax: 387-33-652-757 http://www.basmp.gov.ba/
Jellemző, illetve javasolt fizetési módok
A külkereskedelmi ügylet lebonyolítása során általában készpénz vagy átutalás a jellemző. A nagyobb importőrök rendszerint rövid lejáratú, azaz két-három hónapos fizetési halasztást kérnek a megrendeléskor, éppen ezért a szerződés megkötésekor pontosan definiálni kell az átutalási napok számát. Emellett még ismert és alkalmazott okmányos fizetési mód lehet: okmányos inkasszó, csekk, hitellevél.
Magyarországon az Eximbank Rt. javasol finanszírozási, garancia- és kockázat-megosztási termékeket a magyar vállalkozások exportügyeleteinek elősegítésére.
Piacra jutás javasolt módjai, elosztási csatornák
A szállítási mód függ az áru jellegétől, leggyakrabban a két ország között a közúton és vasúton szállítják az árukat.
Bosznia-Hercegovinában három domináns elosztási csatorna van jelen.
Fogyasztási áru esetében: gyártó – nagykereskedő – kiskereskedő - vásárló
Ipari áru esetében: gyártó - ipari felhasználó, gyártó - fogalmazó - ipari felhasználó
Szolgáltatások esetében: szolgáltató – vásárló - ipari felhasználó
Biztosítóvállalatok, marketingkutatást végző cégek, pénzügyi intézmények
(bankok), reklám ügynökségek, szállítási cégek megkönnyítik az áruk és a szolgáltatások mozgását.
Javasolt szállítmányozó, fuvarozó cégek:
Magyarországon az A&M Kft.-t javasoljuk, mint a balkáni országokra specializálódott szállítmányozási és vámügynökségi feladatokat ellátó céget.
Szállítmányozás, speciális csomagolási és címkézési előírások, javasolt szállítmányozó, fuvarozó cégek
A címke a következő információkat kell, hogy tartalmazza: a termék megnevezését, az importőr teljes címét, a származó országot, a kvantitást/súlyt/tömeget, az összetételt, a tárolási módot (szállítás, használat, kezelés), a vevőre vonatkozó figyelmeztetéseket.
A technikailag összetett terméket kísérő okmányok: kezelési utasítások, gyári specifikáció, illetékes szervizek elérhetőségei, jótállási lap, minimumgarancia, és más alkalmazható információk. Minden információt le kell fordítani bosznia-hercegovinai nyelvekre, mind ezekkel el kell látni a terméket a forgalomba való helyezése előtt.
Propaganda, hirdetési lehetőségek
A vezető hirdetési média: az elektromos média (televízió, kabel TV, rádió), a külső reklámozás, valamint sajtó.
Hat állami rádió-televízió társaság, 39 privát TV társaság, 149 rádió van jelen az országban.
Az összes TV/rádiótársaság elérhetőségéről a B-H Kommunikációk Szabályozó Szervezet Web címe ad részletes tájékoztatás. http://www.rak.ba/en/broadcast/reg/
A legnépszerűbb televíziók közé tartozik az NTV Hayat, (http://www.ntvhayat.com/home/), TV Pink (http://www.rtvpink.com/), OBN (http://www.obn.ba/), BN Radio & TV (http://www.rtvbn.com/), és a Public Broadcasting Service of Bosnia and Herzegovina (http://www.pbsbih.ba/).
Mareco Index Bosnia (http://www.mib.ba/), a Gallup International tagja, a vezető közvélemény, média és piac kutató cég Bosznia-Hercegovinában.
A hirdetési szolgáltatások igénybevételének legjobb módja az, ha fel veszik a kapcsolatot egy reklám ügynökséggel. Az országban két reklámozási cég csoportja van jelen: Media Group és Media Pool.
Media Group tagjai: BBDO és McCann Erickson
Media Pool tagjai: SV-RSA, Fabrika, J.W. Tomphson, Communis és M.I.T.A. Group/Saatchi&Saatchi.
Magazinok:Poslovne Novosti, Azra, Dani, Max, Slobodna Bosna, Start, Superoglasi,
Napilapok: Dnevni Avaz, Oslobodenje, Nezavisne Novine
Helyi kereskedelmi, üzleti szokások
Bosznia-Hercegovinában meglévő piacszokásokat a régi szocialista szokások és az újonnan szerzett üzleti gyakorlatnak a fúziója képezi, illetve jellemzi. Mindenesetre az üzleti kultúra átalakuláson megy keresztül. Az utolsó évtizedben bosznia-hercegovinai üzleti közösség kialakulásához hozzájárult a nagyszámban jelen lévő nemzetközi ügynökségek képviseletei, külföldi befektetők, valamint technikai segítséget nyújtó programok. Az átalakulással új menedzsmentet, idegen nyelven való ismereteket, valamint európai stílusú üzleti gyakorlatokat sikerült bevezetni.
Ez leginkább a legnagyobb üzleti és ipari központoknál tapasztalható. Manapság a legtöbb üzletember folyékonyan beszél angolul, IT rendszereket használ, valamint rendelkezik e-mail fiókkal, mobil telefonnal. Névjegykártya váltás a szokásos gyakorlatnak mondható. Az üzleti találkozók legnagyobb része hivatalos tárgyalásként kerül megszervezésre, de ugyanakkor nem szokatlan a kávé vagy ebéd melletti tárgyalások sem. A vacsorára való meghívást nem szabad elutasítani, mert ez komoly üzleti szándékot jelezhet.
Az üzleti világban a nők kevesebben vannak, mint a férfiak, viszont tisztelik őket. Mint ahogy ez a legtöbb országban van, a helyi cégek inkább a jól ismert emberekkel kötnek üzletet. Üzleti barátságokat nagyra értékelik. Helyi képviselet megnyitásával és helyi munkaerő alkalmazásával hosszú távú elkötelezettség tükröződhet a piacon, amit készséggel fogadnak.
Szerződéskötési tanácsok (pl. alkalmazandó jog)
A rendelés és a pénzügyi teljesítés előtt minden esetben meg kell állapodni:
- a fuvarparitásról (a legáltalánosabb fuvarparitás a FOB paritás)
- a fizetés módjáról (ha halasztott fizetést kér a vevő, akkor pontosan rögzíteni kell a napok számát)
- a garanciáról (Milyen időtartamra szól a garancia? Cseregarancia? Ha igen, akkor a sérült áru visszaküldésének költségeit melyik fél állja? stb.)
Ha a magyar vállalkozó nem rendelkezik elegendő külkereskedelmi tapasztalattal, akkor érdemes igénybe vennie hazai vámügynökség, vagy helyi ügyvéd szolgáltatásait a szerződés megkötésekor.
Kiállításokon, vásárokon való megjelenés feltételei, javasolt kiállítások listája
A leghatásosabb bemutatkozási lehetőséget a Bosznia-Hercegovinában tartandó Gazdasági kiállítások jelentik. Ezek a kiállításokon helyi és regionális cégek vesznek
részt, az üzleti kapcsolatok megteremtése, a piac közeli megismertetése, illetve új termékekről való ismeretek megszerzése céljából.
|